Rövid időn belül harmadszor cseréltem ki a szőnyeget a nappaliban. Először a cicamintás ment tönkre, amit még Tunéziában vettem egy beri-beritől. Jó, ez még érthető, már ha ragaszkodunk ahhoz, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel a macskánkat, „aki” pedig egy szőnyeget érezve maga alatt szívesen kapar, nem pedig lábujjhegyen jár rajta, netán papucsban. Volt azonban emiatt egy rövidke mosolyszünet Áfonya és köztem, ami a második szőnyeg hasonló módon történő elpusztításánál már jóval hosszabbra nyúlt. 

 

Áfonya természetesen a macskám, az általa kezelésbe vett szőnyeget pedig még megszeretni sem volt időm. A hármas számú szőnyeg egyelőre ott áll összecsavarva a sarokban, és sajnos jól látszik rajta a vörösborfolt. Nyilván én vagyok a hibás, mert nem kellett volna az előző estéről maradt üveget az asztalon hagyni, és akkor Áfonya nem söpri le egy könnyed mozdulattal, de a reggeli rohanásban valahogy elfeledkeztem erről. Most kettesben a cicámmal élünk, jelenleg ô a férfi a háznál. 

 

Sütiskrimik Joanne Fluke tollából

 

„Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.""/Anatole France/

 

Így volt ezzel Hannah Swensen is, a népszerű amerikai írónő, Joanne Fluke könnyed szórakozást ígérő könyvsorozatának főhőse, egészen addig, amíg be nem fogadja Móse-t, a félszemű kóbor macskát. Egy téli reggelen egy vörös csapzott szőrgomolyag vacog a lábtörlőjén. A kollégiumi éveiben sokat próbált lány még csak nem is sejti, milyen nehézségek várnak rá még Móse-val új közös életük során.

A fiatal és öntudatos Hannah egy amerikai kisvárosban, Lake Edenben él. A húszas évei végén járó, független nő, eredetileg tanárnőnek tanult valamelyik nagyváros főiskoláján, de édesapja halála után húga, Andrea kérésére hazaköltözött, hogy segítsen édesanyjának, Delores-nek. Hazaköltözése után régi álmát azonnal valóra is váltotta és megnyitotta süteményes boltját, a Süti Édent. Cukrászdája a kisváros kedvelt üzlete lett rövid időn belül, ahova mindenki betér egy reggeli kávéra és süteményre.

Valahányszor gyilkosság történik a városban, az éles eszű és mindenki által kedvelt nő így, vagy úgy, de belekeveredik a nyomozásba.

Egyre gyakrabban halljuk és nem is meglepő: az emberekre nem csak pozitívan hatnak az állatok, de a betegségek gyógyításában is szerepük lehet. Elsősorban gyerekeknél és idősebb embereknél alkalmazzák a “pet-terápiát”, azaz a kisállatok segítségével alkalmazott gyógymódokat.

Persze nem hátrány, ha a cica egerészik vagy a kutya mint házőrző jeleskedik, de bizony ma már egyre kevésbé gondolunk arra, hogy kedvencünket haszonállatként tartrsuk. Régen persze ez volt elemi funkciójuk, azonban mai civilizált társadalmunkban ennél fontosabb szerepet kapnak a négylábúak. Barátaink, élettársaink.

Az ember alapjában véve társas lény, és egy cicánál nem is lehet jobb társa: a macsek nem beszél vissza, nem kér pénzt, sosem kérdez, viszont mindig örül, ha a gazda figyelmét elnyeri, játékos, kedves és ráadásul szemgyönyörködtetőn szép is.

Az ünnepelt szerzők legendás írásaiból összeállított könnyed sorozat első darabjaként a Macskák Könyvéből választottunk egy részt: egy családi kandalló mellett fogant mesét, amelyet először egy szerzetes, Odo Cheriton írt le a XIV. század végén.

Réges régen, egy hegy tetején állott egy hatalmas kolostor.

Belül a szerzetesek élték mindennapi életüket: imádkoztak, dolgoztak, ettek és aludtak.

Jó hír a macskabarátok számára: macskák is indulhatnak az angol parlamentbe jutásért! A politikusok az indítvány elfogadását kérik, és ezt teljesen komolyan is gondolják. Ez tehát azt jelenti, hogy a közeljövőben egy pár perzsát, néhány rövid szőrűt és egy csapat sziámit láthatunk a képviselői székekben? Nos, talán, de persze csak ha az egerek is ott lesznek.

A tisztelt házelnököket bizonyára sokkolta, amikor néhány liberális demokrata képviselő azt indítványozta, hogy engedjenek be macskákat a képviselőházba. Az indítványuk oka valójában nem a macskák iránti szeretetük volt, hanem az, hogy kezeljék azt a rágcsálóproblémát, amellyel úgy tűnik, szembesülniük kellett a Wenstminster palotában. Az utóbbi néhány hónapban arra lettek figyelmesek, hogy a parlamentbenették: “Pénzügyileg bölcs dolog lenne a parlament katonai parancsnokságának részéről, ha macskákba invesztálnának ennek a problémának a megoldása érdekében.”Azt is megemlítették, hogy a képviselőház adminisztrációs bizottságának ki kellene vizsgálnia az ügyet.

 

Cirmi cica döbbenten áll, és bámul. Aztán fenekét óvatosan leereszti a lábtörlőre, és a kertre mered: szürke bundáján szinte a csíkok is figyelnek. Pupillája kitágul és fejét felemelve szimatolja a jeges levegőt. Cirmi ilyet még soha nem látott. Õszi alomban született, ismeri a lágy napfényt, az őszi esőt, a novemberi csatakos napokat. Buzgó kamasz cicaként megtanulta a faleveleket kergetni, a bújócskázást az avarban, a fára mászást, a bokrok titkait – de most minden hófehér.

A kert ismert formái eltűntek, helyette vastag, puha fehér lepel borít mindent. Cirmi nem fázik, gyönyörű, fényes bundája őrzi még a párnája melegét. De csodálkozik. Nagyon. Kíváncsisága azonban jóval erősebb meglepetésénél. Óvatosan lép egyet a lépcsőn lefelé és kicsit meg is botlik, mert a hóba belesüpped a mancsa. Cirmi elővigyázatosan kiemeli a lábfejét, amiről érzi, nedves. Megrázza lábikóját és a másikkal lép bele a rejtélyes nagy fehérségbe. Ismét heves lábrázás következik. Cirmi nagyon finoman szaglássza a havat és nincs ellenére a puha takaró. A következő lépcsőket már bátrabban veszi. Apró talpai kerek nyomokat hagynak a friss hóban, ahogy egyre merészebben lépked a havon.

 

A macskák nem csak abban különlegesek, hogy tüneményesek és bájosak, de olyan képességekkel rendelkeznek, amelyek emberfelettiek, illetve bocsánat, macskafelettiek. Nem csoda, ha néhányuk fantasztikus eredményeket ért el, a Guiness Rekordra is érdemeset.

Persze a saját cicánk a legszebb, a legokosabb, a legjobb és a legkedvesebb. De azért akad még másfajta leg... is:

A reggeli napfény gyönyörű csíkokban szórja a fényt az ablakon keresztül. Éppen a reggeliző asztalra, ahol a gazdák esznek. Lágytojást, vajaskenyeret, mézet és hasonló szörnyűségeket. Sajnos már megtörtént a reggeli gyömöszölésem, azt is ellenőriztem a zuhanyozó szélén ülve, hogy a gyerek rendesen mosakszik-e, de most elmennek. Lám, egyik a hátára vesz egy jó nehéz csomagot – tiszta bolond – a másik a kezében cipel egy “aktatáska” nevű koloncot, a nő pedig kosarat is, aktatáskát is visz, már ki is léptek az ajtón. A gyerkőc még kedvesen visszaköszön, és bátorítóan közli, siet haza.

De amíg nem ér haza, enyém az egész nap és a lakás. A programom egy része már biztos. Aludni fogok. Befészkelem magam a gyerek ágyára, a puha párna és a paplan közé, oda, ahová a nap is besüt. De addig még befejezem a mosakodást én is. De hopp… Mi ez a zümmögés? Remek játék, egy légy az ablaknál. Ezt bizony elkapom. Jaj, közben feldöntöttem azt az átkozott fikuszt már megint. A női gazdám ettől mindig ideges. Ahelyett, hogy kikötné végre. Ha egyszer egy szemtelen légytől mentesítem éppen az ablaküveget, nem lehetek tekintettel a növényzetre. Hacsak nem finom. Szerencsére kitesznek nekem való fűvet, de azt majd a mosakodás után legelem kicsit. Jézus, megint beakadt a karmom a függönybe. Szerencsére most ki tudtam húzni nagyon óvatosan. A múltkor szégyen-szemre úgy fennakadtam a sötítítőn, hogy a gazda emelt le, mikor hazajött. Rettenetesen szégyelltem magam. Na jó, légy kipipálva.