A macskák különös módon viselkedhetnek, ha betegek, fájdalmaik vannak, idegesek, félnek vagy hosszú távon unatkoznak. Agresszívvá válhatnak, táplálkozási problémáik léphetnek fel, de az is elképzelhető, hogy leszoknak a szobatisztaságról. Vannak azonban olyan viselkedési formák, amelyekre „nincs mentség”, mert abból adódnak, hogy kedvencünk egyáltalán nem ismeri azokat a szabályokat, amelyeket a békés együttélés érdekében felállítottunk, illetve nem vesz róluk tudomást. Természetes, hogy nekünk is vannak elvárásaink a cicával szemben, és hogy bizonyos magatartásformákat nem tolerálunk. A mi feladatunk, hogy megértessük macskánkkal, hogy mit szabad és mit nem, azaz, hogy elfogadtassuk vele a „házirendet”.
Az általános vélekedés szerint a macskák önző, független lények, akiket igazából semmi és senki nem érdekel önmagukon kívül. Sokan azt gondolják, hogy a „hűséges és okos” kutyákkal ellentétben képtelenség őket megnevelni, mert nincs bennük semmi tekintélytisztelet, és eszük ágában sincs változtatni a viselkedésükön az emberek kedvéért. Amikor hozzálátunk kedvencünk szocializálásához, meg se próbáljuk őt a kutyákhoz hasonlítani! Ahhoz, hogy a legkisebb hatást tudjuk gyakorolni a macskánkra, meg kell értenünk a személyiségét, és a viselkedésének mozgatórugóit. A legjobb bizonyíték arra, hogy a macska „nevelhető”, hogy apró kölyök korában rengeteg mindent megtanul a mamájától és a testvéreitől. Az anyamacskát utánozva sajátítja el a tisztálkodást, a macskavécé használatát és a vadászat fortélyait. Ha „szemtelenkedik”, az anyja határozottan rendreutasítja, más helyzetben azonban megjutalmazza egy kis szeretgetéssel, mosdatással. A testvéreivel folytatott játék, birkózás közben rájön arra, hogy mi az, ami fájdalmat okoz, és mi az, amit nem tűrnek el a fajtársai. Az első hetekben sok egyéb dolgot is meg kell tanulnia a kis állatnak, többek között rá kell jönnie, hogy milyen veszélyek leselkednek rá a környezetében. A szükséges ideig a mamája mellett cseperedő kölyök, aki mindeközben hozzászokik az emberek társaságához is, messziről felismerhető, mert magabiztosan, félelem nélkül lép ki a nagyvilágba, kiegyensúlyozott a kapcsolata az őt körülvevő állatokkal és emberekkel, és ennek köszönhetően sokkal könnyebben tud alkalmazkodni. Az utcán felnőtt kiscicák jóval nehezebb helyzetben vannak, mert távolságot tartanak az emberekkel szemben, bizalmatlanok, ami megnehezíti a velük való kommunikációt, és valószínűleg rettegnek az új helyektől.