Marci naplója II. - Óvakodj a fehér köpenytől!

Fel vagyok háborodva! Először is fájlalom kissé a…, szóval igen, a szép csíkos popsimat. Másodszor, nagyon haragszom Laurára és Péterre. Egy rendes gazda nem viszi idegen macskák és ugató szörnyek közé a kiscicáját, hogy tűvel szúrkálják. Bár ők azt állítják, ettől nekem jobb lesz. Egészséges maradok.

Jaj, kedves Naplóm, rettenetes élményekben volt részem. Komolyan mondom, azon gondolkodom, hogy ha nem tudom rendesen megnevelni Laurát és Pétert, más gazdát keresek. Nagy nehezen, hosszas nyávogás, siránkozás után megértették, hogy nem zárhatnak ki a hálószobámból. Én persze megengedem nekik, hogy az én szép, kényelmes, vadonatúj francia ágyamban aludjanak – sőt, elfoglalják a nagy részét –, de hogy nem figyelnek oda, és ezért én éjszakára kinn rekedjek, azt azért nagyon méltatlannak találom. Igaz, az sem szép dolog, hogy éjszakai ragadozó létemre mostanában reggelig alszom. De annyira kifáradok! Esténként rengeteget bolondozunk, játszunk, vadászunk, bújócskázunk – mert erre is megtanítottam a gazdákat –, úgyhogy ifjú cica szervezetemnek éjjel ki kell pihennie ezeket a megpróbáltatásokat. Péter is kijelentette, hogy mióta velem játszik esténként, teljesen elhanyagolja az internetes autóversenyes játékát, ami azt hiszem, azt jelenti, hogy ő is ezért alszik ilyen jól egész éjjel.

De most vége a barátságnak! Ma este nem is fogok játszani velük. Kedvem sincs, és bágyadt is vagyok. Reggel még nem fogtam gyanút, amikor elővették azt a kosarat, amiben pár hete hazahoztak. Eddig kedveltem ezt a kellemesen kibélelt odút, mert jó emlékek kötődtek hozzá. Tehát szó nélkül tűrtem, hogy betegyenek - ahogy ők mondták a „macskaszállító dobozba” -, és azzal együtt pedig beültünk abba a pöfögő járműbe. Ők autónak mondják a szerkezetet. De ezúttal máshova mentünk, ami egy rettenetes hely volt, nem olyan kellemes, mint az én szép, új otthonom! Először is már a szagok ijesztőek voltak. A félelem illata lengett a levegőben és sok idegen állat szaga. Ahogy kilestem az utazó kosaram rácsai között, sok gazdafélét láttam, mindegyik kezében volt valami. Egyik egy törülközőbe csavart hatalmas macskát tartott.

A másik egy póráz nevű zsinórt, aminek a végén egy iszonyú, félelmetes rém ült: egy kutya! A mamám annak idején megmondta, ezek az ugató, vonyító szörnyek a cicanépség életének megkeserítői. Azt is mondta az anyukám, ha ilyet látok, azonnal meneküljek fel egy fára. De itt sehol nem volt egyetlen fa sem, csak a kosaram mélyére tudtam behúzódni, nehogy meglássanak a fenevadak. Mert képzeljétek: több kutya is volt itt. Nem láttam mindegyiket, csak egy fehér nagytestűt, meg azt a kicsi hosszút, amit először pillantottam meg. De még legalább másik két kutya ugatását hallottam és éreztem a szagukat is. Úgy féltem, a szívem majd kiugrott a helyéről. Próbáltam dorombolni, hogy kicsit megnyugtassam magam. Csak reméltem, hogy a gazdáim nem őrültek meg és nem nyitják ki a kosár ajtaját, és abban is bíztam, hogy az a zár jó erősen tart. Igaz, az ebek rám sem hederítettek, ha jól láttam, ők is rossz bőrben voltak. A többi macskát sem tépték szét: valószínűleg itt együtt kellett üldögélnünk, ki-ki a maga gazdájával.

Na, ennél csak az volt a borzasztóbb, mikor bementünk végre egy üres terembe. Itt is félelemszag volt, de legalább más állatok nem zavartak. Sem szimpatikus cicák, sem undok kutyák. Viszont egy fehér köpenyes bácsi benyúlt az én kis magánkosaramba, és a nyakamnál fogva, mint valami árva kölyökmacskát, felemelt és a szeme elé tartott. Bátran a kék szemébe néztem, és jól ráfújtam, még a karmaimat is meglengettem felé, hogy lássa, nem adom olcsón az életem. De ő csak nevetett, Laura és Péter is csak mosolyogtak. Hát reméltem, nem bántanak. Aztán a gazdik kijelentették, hogy minden oltást kérnek nekem, mert most még szobacica vagyok, de nekik van kertjük, és szeretnék, ha egyszer majd oda kijárnék.

Hát kacagnom kell! Még hogy kert! Nekem és a testvéreimnek az anyukám megmutatta a kertet. Az zöld volt és tarka virágos, fák voltak benne és nagyon-nagyon érdekes hely volt, sok-sok fantasztikus illattal, ismeretlen játékkal, zümmögő bogarakkal, napfénnyel. Ez még a tenyésztőmnél volt. Amit Laura és Péter kertnek nevez, abban semmi izgalmas nincs. Az ablakon át gyakran nézegetem: minden fehér, a fák, bokrok körvonala, az ágak feketék. Sem illatok, sem mozgás, semmi. Ide én ki nem megyek, hacsak nem seprűvel kergetnek ki. Még hogy kert! De ezt most nem tudtam elmagyarázni a gazdáknak, és mire felocsúdtam, a köpenyes „doktor úr” – így szólította őt Laura és Péter –, egyszerűen megszúrta a fenekemet. Morogtam, de mire elhatároztam, hogy megküzdök a dokival, addigra már vissza is tett a kosárkámba. De előtte még az orromba is becseppentett valami undorító folyadékot. Prüszköltem, de a gazdák megint csak nevettek.

És most itt körmölöm a naplómat, fájlalom a popsimat, de legalább teljes biztonságban érzem magam a kosárkámban. Itthon minden ismerős és kedves, ittam egy nagy adag vizet, étvágyam nincs nagyon. Elhatároztam, kialszom a megpróbáltatásokat. De egyben biztos vagyok. Ha legközelebb meghallom a doktor szót, és meglátom az utazó ládámat, hát én azonnal világgá megyek!

Az oltások, amiket Marci megkapott:
– FIP: Fertőző hashártyagyulladás ellen – ez volt az orrcsepp
– Veszettség ellen, ami macskáknak nem kötelező, mégis az utóbbi években a hazánkban is egyre gyakoribbá váló, veszett macskák okozta emberi sérülések miatt nagyon fontos, hogy kijáró macskánkat az emberre is veszélyes, halálos betegségtől megvédjük.
– Valamint kapott Purevax 5 komponensű kombinált oltást (fertőző gyomor- és bélgyulladás (Parvovirus), fertőző orr- és légcsőgyulladás (Herpesvirus), macskanátha (Calicivirus), fertőző kötőhártyagyulladás (Chlamydophila felis), és macska leukémia (Retrovirus-leucosis) ellen.